2018.6.26.
Paul Rodriguez: ’Never’ Unmastered
Paul Rodriguez: ’Never’ Unmastered
A napokban jelent meg a Primitive gördeszkák első nagyfilmje Never címmel, melyhez a márka alapító atyja, egyben a Nike SB profija, Paul Rodriguez is teljes résszel járult hozzá. Ennek apropóján készült el P-Rod Unmastered videója, melyben a forgatás során felmerülő küzdelmein keresztül nyerhetünk betekintést a kulisszák mögé. Rodriguez a Nike SB legrégebbi tagja a jelenlegi keretből, a tavalyi évben már a tizedik profi cipője jelent meg a márkánál, amihez húszas éveinek elején került.
Tovább »
2018.4.8.
Vans: Spinning Away
Vans: Spinning Away
Ahogy a Vansnél korábban már ígérték, vagy legalábbis utaltak rá, a napokban befutott legújabb filmjük Spinning Away címmel! Noha első, Propeller címen futó filmes projektjük már három éve hogy megjelent, annak körülményeit tekintve senki sem számított rá, hogy ilyen rövid időn belül érkezik egy újabb nagyfilmjük. Már pedig itt van és a Spinning Away címet viseli, melyben három teljes rész és egy csapatmontázs kapott helyet. A hangulatot rögtön a közepébe vágva a csapat - ez után a produkció után már nem sokáig – flowja, Tyson Peterson tüzeli fel, amit aztán Kyle Walker és az elmúlt hetekben friss pro cipővel jelentkező Chima Ferguson repít tetőfokára.
Tovább »
2018.3.2.
Nyjah: ’Til Death
Nyjah: ’Til Death
A napokban megjelent Nyjah Huston legújabb videója, ami egyben Nike SB-s pályafutásának első mérföldköve is. Ahogy arra tőle számítottunk, rendesen meg is osztotta a gördeszkás közeget. A ’Til Death című videóra tulajdonképpen már lassan egy éve várnak a gördeszka rajongók, hiszen a tavalyi évben maga Nyjah és szponzorai is rendszeresen csepegtettek belőle egy-egy sztorit, vagy kedvcsináló felvételt. A film megjelenésével egy időben egyébként bemutatták első saját nevével címkézett Nike SB cipőjét is, ami talán egy kicsit alulmúlta a várakozásokat a filmmel szemben.
Tovább »
2018.2.12.
Nike SB: Daan Van Der Linden
Nike SB: Daan Van Der Linden
Az év egyik legnagyobb üzleti fogásával rukkolt elő a Nike SB, az amerikai márka ugyanis elcsábította a Vanstől az egyik legjobb európai gördeszkást, Daan Van Der Lindent. Amit néhány hete már sejtett a közösségi médiát követő gördeszkások nagyrésze, az most valósággá vált, ugyanis a nemrég még saját színállású Vans-cipőkkel jelentkező holland Daan Van Der Linden mostantól a Nike SB lépőit koptatja.
Tovább »
2018.2.1.
DC Shoes: Choppy D
DC Shoes: Choppy D
Már az év elején alaposan akcióba lendült a DC, hiszen T-Funk saját színállású cipői után egy vadonatúj nagyfilmet is bemutattak!Két évvel ezelőtt sokan leírták a DC-t. Az akkoriban legnagyobbnak számító neveik sorra hagyták el a csapatot: Nyjah a Nike SB-t, Chris Cole vélhetően a Vanst, Felipe Gustavo az Adidast választotta, míg Mike Mo súlyos sérülése miatt szorult a háttérbe. Nem estek azonban kétségbe a márka menedzserei, fogták inkább magukat és teljes mértékben megújították a csapatot.
Tovább »
2017.12.21.
Adidas Skateboarding Australia: Activated
Adidas Skateboarding Australia: Activated
A kanadai deszkásokhoz hasonlóan az ausztrál srácok is méltatlanul kevés elismerést kapnak a gördeszkázás fősodrától. Ezen próbál most javítani az Adidas, melynek Activated című filmjében bemutatkozik az Aussie-csapata! A kompromisszum mentes, elejétől végéig kizárólag a deszkázásra koncentráló tömény összeállításból gyakorlatilag az ausztrál deszkás kultúra nagyrészét megismerhetjük, hiszen amellett, hogy teljes egészében bemutatkozik a közel húsz főből álló csapat, szinte az ország összes nagyobb városának spotjait is megismerhetjük.
Tovább »
2017.5.29.
DC Shoes: Arrival
DC Shoes: Arrival
Nem láttuk jönni, de az elmúlt napokban megjelent a DC legújabb filmje Arrival címmel, melyben a kaliforniai márka három új gördeszkás ridere mutatkozik be. A már így is illusztris arcokkal bővelkedő csapat amatőr szekciója három, különböző és rendkívül egyedi stílusú deszkással bővült, hiszen mostantól John Shanahan, Chase Webb és Alexis Ramirez is DC cipőkben hajt. A hármas a csapathoz való csatlakozást egy bangerekkel teletűzdelt bemutatkozó videóval ünnepli, bár aki egy kicsit is követi a nemzetközi gördeszkázás történéseit már biztosan belefutott a srácokba.
Tovább »
2017.5.11.
Nike SB: 58 Tour
Nike SB: 58 Tour
A lehető legkülönlegesebb szelekciójával vette be az Egyesült Államok keleti partvidékét a Nike SB csapata. Az elképesztően jó hangulatban lezajlott turnéról 58 Tour címmel nézhetünk meg egy rövid összefoglalót. Nyilván a cég méretéből és lehetőségeiből adódóan a Nike SB-nek sosem volt problémája a kontentek gyártásával, azonban mégis egyre inkább sikerül még jobban reflektálnia a core gördeszkás igényekre
Tovább »
2017.4.25.
Cyril Jackson: Afterburner
Cyril Jackson: Afterburner
Afterburner címmel az év egyik leghangulatosabb videóját hozta össze a DC és a Baker profija, Cyril Jackson. Hangulatában az ikonikus Baker-mozikat, míg minőségében pedig a DC-től megszokott magas színvonalat képviseli Cyril legújabb alkotása, melynek megtekintése után garantáltan hatalmas mosollyal ragadsz majd deszkát. A Garage Store kínálatában is széles palettán megtalálható DC Trase cipőkkel profivá váló Cyril deszkázása ráadásul még a laikus szemeknek is gyönyörködtető, hiszen vidámsággal és energiával teli stílusa egy páratlan audiovizuális utazással ér fel!
Tovább »
2017.3.22.
Ez itt nem a legújabb Shane O’neill videó
Ez itt nem a legújabb Shane O’neill videó
This is not the new Shane O’Neill Video – nyugtat meg mindenkit a Thrasher Shane O’neill legújabb videós anyagának címével, amit egyrészt poénnak szántak másfelől meg igaz is, hiszen a lentebb látható összeállítást a Nike SB profi Ausztráliában töltött néhány napjáról készült.
Tovább »
2016.12.14.
Converse Cons BBQ Tour
Converse Cons BBQ Tour
Az elmúlt hónapban Ausztráliában turnézott a Converse gördeszkás szekciója, ahonnan egy videós összefoglalóval tértek vissza az Egyesült Államokba. A kontinens ország keleti partvidékének nagyvárosait - Melbourne, Sydney, Brisbane – valamint az új-zélandi Aucklandet érintő turnén szinte a teljes amerikai csapat részt vett.
Tovább »

KIEMELT HÍREINK


Half-Way Through
Half-Way Through
2018.12.10.

Half-Way Through Amerika gördeszkás szempontból kevésbé ismert városait vette be mini közép és keleti parti turnéján a két Adidas Skateboarding profi, Mark Suciu és Silas Baxter-Neal.
Nike SB: Double Technical
Nike SB: Double Technical
2018.12.4.

Nike SB: Double Technical Öt napot töltöttek a francia fővárosban a Nike SB kiválasztottjai, akik Paul Rodriguez és Eric Koston vezetésével vették be a legendás szpotokat.
Magnified: Enzo
Magnified: Enzo
2018.11.28.

Magnified: Enzo Továbbra is Enzo Cautela van terítéken a Thrasher magazinnál. Nemsokkal az után, hogy a legújabb Panda Patrolban új résszel jelentkezett, a Magnified rovatban is felbukkant.


Adidas: Shen City Peaks
Adidas: Shen City Peaks
2018.11.26.

Adidas: Shen City Peaks A legújabb Adidas Skateboarding videóban betekintést nyerhetünk Brian Peacock szülővárosának gördeszkás kultúrájába a német márka globális csapatának lencséjén keresztül.
Nike SB: Autobahn 58
Nike SB: Autobahn 58
2018.11.21.

Nike SB: Autobahn 58 Az amerikai csapat I-58 turnéjának mintájára a német Nike SB brigád is buszba pattant, hogy Autobahn 58 névre keresztelet turnéjuk keretein belül bejárják Németország nagyvárosait.
Panda Patrol Ep.6.: Enzo
Panda Patrol Ep.6.: Enzo
2018.11.15.

Panda Patrol Ep.6.: Enzo Visszatért az Enjoi Panda Patrol-sorozatja, melyben újabb keményen dolgozó fiatal álmát valósították meg Louie Barlettáék.



kövess minket